Ha valaki mind az öt számot eltalálja ezen a héten az ötös lottón, a játék eddigi 8. legnagyobb nyereményére tehet szert, nettó 3 milliárd forintra. Minden bizonnyal sokan elképzelték már, mit is kezdenének ekkora összeggel. Az álomotthon megvásárlása, nyaralók, erdészházak, tengerparti villák mind-mind az elképzelések közt lehetnek. Az óriási összeg elsőre talán végtelennek tűnhet, a hazai ingatlanpiac azonban az elmúlt öt évben drámai változáson ment keresztül, így nem is gondolnánk, hogy a mostani 3 milliárd mennyivel kevesebbet ér vásárlóerő szempontjából, mint a 2014-ben elvitt hasonló összeg.

„Ha összevetjük az eheti – esetleges – nyertes, és a 2014-es szerencsés játékos lehetőségeit, be kell, hogy lássuk, hogy öt éve jóval kedvezőbbek voltak az ingatlanbefektetések feltételei. Abban az évben voltak a hazai lakóingatlan-árak a piaci mélyponton, azaz sokkal olcsóbban juthattak a vásárlók lakáshoz. Ez persze településenként, az ingatlan állapotától és típusától függően változhat, de reálértéken ma bőven kevesebb, mint a felét éri a piacon ugyanaz az összeg, mint 5 évvel ezelőtt” – mondta el Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Budapesten idén 133 lakóépülettel kevesebbet vásárolhatnánk ennyi pénzből

A legfrissebb OTP Lakóingatlan Értéktérkép adatai alapján az 1051-es irányítószámmal jelzett kerület volt idén a legdrágább, a főváros ezen részén egy átlagos négyzetméter ára átlépte az 1 millió forintos határt is. Életszerűtlen, de a lehetséges nyertes idén a Vigadó tér, Erzsébet tér és az Arany János utca környékén akár 50-et is megvásárolhatna az átlagos, 60 négyzetméteres lakásokból. A 2019-es szerencsés, ha a 3 milliárd forintból inkább a legtöbb ingatlant szeretné, Budapesten a legolcsóbban a 1202 irányítószám alatt lévő, pesterzsébeti lakóingatlanokat vehetné meg, nagyjából 170 lakással gazdagodhatna a fenti 60 négyzetméterrel számolva. 2014-ben az 1051-es irányítószám körzetben még 131 lakást lehetett volna megvásárolni az összegből, a 1202-es irányítószám alatt pedig közel 300 lakást.

Idén a budapesti lakások négyzetmétere átlagosan 609 ezer forintba kerül, ami egy 60 négyzetméteres lakás esetén csaknem 37 millió forintot jelent, tehát 3 milliárd forintból 80-ra futná. 2014-ben egy ugyanekkora budapesti lakás átlagára 14 millió forint volt, ami az eheti főnyeremény összegére lefordítva 210 lakást jelent.

Győri lakosként járnánk a legjobban, tatabányaiként a legrosszabbul

A legolcsóbb megyeszékhelyen, Salgótarjánban 2019-ben 233 különálló, 120 négyzetméteres házat vásárolhatna pénzéből a lehetséges szerencsés, míg a legdrágábban, Debrecenben mindössze 60 házra lenne esélye az idei nyertesnek. Salgótarjánban öt évvel ezelőtt a 3 milliárd forintnyi nyereményből 340 ház jött volna ki, Debrecenben pedig 140.

Leginkább tatabányai nagybefektetőként irigyelhetné a mostani nyertes 2014-es sorstársát, hiszen közel 154 házzal kevesebb jön ki a mostani nyereményből az elmúlt években legmeredekebben dráguló megyeszékhelyen, mint a 2014-esből. Győrben viszont, 120 négyzetméteres átlagházzal számolva, csak 50 ingatlannal lehetne kevesebbet venni a mostani összegből az öt évvel korábbihoz képest.

Ha a 3 milliárd forintot inkább nyaralókra fordítaná a szerencsés játékos, a legdrágább vidéki járásban, a Balatonfürediben 90 darab két és fél szobás ingatlant vehetne most belőle, 130-cal kevesebbet, mint 2014-ben.

„Ha valaki valóban megnyeri ezen a héten a 3 milliárd forintot, a lakóingatlan továbbra is jó befektetés lehet számára. Aki rövid távon gondolkodik, annak érdemes a most éppen nagyobb áremelkedést produkáló, környezetükhöz képest olcsóbb területeken, például Budapest peremén, vagy a kisebb városokban, a frekventált községekben vásárolni.  Hosszabb távon azonban már nem biztos, hogy ezeken a területeken nőhetnek legdinamikusabban az árak, de ezt sajnos csak újabb öt év múlva láthatjuk biztosan” – összegezte Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.